Dr. László Ernő Erdélyben született és Budapesten nőtt fel. Tanulmányait a Magyar Királyi Orvostudományi Egyetem Bőrgyógyászati karán, valamint a berlini Ferenc József Tudományegyetemen végezte. Szakmai sikerei két híres személy kezelésével kezdődtek.
A Habsburg család egyik hölgytagja, Stefánia hercegnő olyan komoly aknés bőrproblémákkal küzdött, hogy a tünetek már lelki problémákhoz vezettek. Dr. László egy olyan készítményt fejlesztett ki, amely nemcsak javított a páciens állapotán, hanem a bőrön létrehozott egy színezett filmréteget, elfedve ezzel a problémás területet. Nem sokkal ezt követően a kor egyik leghíresebb fiatal magyar színésznője, Gombaszögi Frida karrierje csúcsán balesetet szenvedett. Dr. László egy olyan krémet készített a részére, amely meggyógyította, és egyben el is rejtette az arcán levő hegeket, és így lehetővé tette karrierjének folytatását.
Ettől kezdve Dr. László neve a csodatevő ”szépség angyalaként” vált ismertté a városban, és hamarosan egy folyamatosan bővülő, leginkább arisztokratákból álló pácienskörre tett szert….Olvasd el a márka történetét!
Ezek a csodálatos hagyománnyal rendelkező, igazi világhírt elért magyar származású kozmetikumok több mint 60 év után visszatértek Magyarországra, hogy elérhetővé váljanak a professzionális, igényes bőrápolás hívei számára.
Bemutatom Nektek röviden a Megelőzésre készített kollekcióját:
Timeless Skin System – napi kétszeri bőrápolási ritual, mely 4 lépésben ápol és 3 féle bőrtípusra használható
Phormula 3-9 – gyógyító olajok olyan kombinációja, mely olyan védőréteget képez a boron, amelynek helyreállító és gyógyító hatása van
Specialist – extra ápolás minden bőrtípusra
Anti-Blemish – termékcsalád pattanásos bőrre
The Hollywood collection – a márka 85.születésnapja alkalmából létrehozott kollekció, amelyet Dr.László leghíresebb múzsái inspiráltak: Ava Gardner, Marilyn Monroe, Katharine Hepburn, Grace Kelly és Greta Garbo
És egy rövid bemutatkozás a korrekciós termékekről:
Transphuse – öregedésgátló termékcsalád
Firmarine – egy egyedülálló Firming lifting hatást eredményező család, melyet öregedésgátló peptidekkel és antioxidánsokkal kombinált
És végül egy szuper termékcsalád a bőrproblémák korregálására - Luminous














Fergie – 4 hét
Malin Akerman – 4 hét
Kate Middleton – 8 hét
Shakira – 9 hét
Kristen Belll – 11 hét
Claire Danes – 4 hét
Adele – 12 hét
Megan Fox – 11 hét
Beyoncé – 4 hét
Reese Witherspoon – 4 hét
Alessandra Ambrosio – 6 hét
Drew Barrymore – 7 hét
Adriana Lima – 8 hét
Sienna Miller – 12 hét
Ő még kisebb, ezért arra figyeltem, hogy megfelelő legyen a hossza , nehogy kilógjon a dereka és elég bő legyen ahhoz, hogy alá lehessen öltöztetni. A kabátok mintázatánál érdemes figyelembe venni a tisztíthatóságot hiszen bármennyire is jól néz ki egy hófehér darab, nem gondolom, hogy jó program lesz hetente a tisztítóba járni! Szerencsére elég széles skálán mozog a választék, ezért csak pénztárca és ízlés kérdése, hogy melyiket választod!










.jpg)








A tornacipők nemcsak kényelmesek, hanem nagyon mutatósak is, most az a trend, hogy egy elegáns összeállításhoz is ilyet kell felvenni!
Ne félj a sportosabb darabjaidat feldobni ékszerekkel! 

